2013. március 10., vasárnap

VV Éva a pszichiátrián végezte

Szabadkozott, hogy leteszi a poharat, de aligha tartotta be az ígéretét Baukó Éva. A botrányhős szombaton igencsak felöntött a garatra, és ismét a kórházban végezte - számol be a Bors.

Múlt hét közepén, a harmincadik születésnapi bulija kapcsán VV Éva hosszasan fogadkozott a Borsnak, hogy új életet kezd, és a jövőben egy kortyot sem iszik.


A Törtető szombat este egy barátnője bulijára volt hivatalos, de vasárnap reggel már a Nyírő Gyula kórház pszichiátriáján ébredt.

Lapunk információi szerint a mentősöket és ügyeletes fővárosi nővéreket lassan név szerint ismerő botrányhős ezúttal nem ússza meg olcsón az őt elszállásoló egészségügy vendégszeretetét – hosszú és gyötrelmes kezelés várhat a pánikbetegségtől és alkoholfüggőségtől szenvedő Évára.
– A rokonai értesítettek a történtekről, egyelőre nekik sem mondtak semmit az orvosok – mondta a Borsnak a lány egyik közeli, de neve elhallgatását kérő ismerőse. – Reméljük, ezúttal nem szökik meg, és, ha hetekig, hónapokig is eltart majd a kezelése, eredményes lesz, és végre új életet kezd.
A szombat délutánt Éva a villabeli barátjával, Alekosszal töltötte, ami igencsak megadta az estéhez az alaphangulatot.
– Ittunk, nem tagadom, és elég szép mennyiséget el is fogyasztottunk – mesélte lapunknak a görög nőcsábász. – A születésnapját ünnepeltük meg Évának, aki ugyan meghívott a csütörtöki bulijába, de én nem szeretem a szórakozóhelyeken történő ünneplést. Megbeszéltük, hogy szombaton átmegyek, majd délután 4-től este 11-ig nosztalgiáztunk és italoztunk. Említette, hogy megy tovább valami születésnapra, de nem tudom, hogy eljutott-e, csak azt, hogy valami balhé volt az éjszaka – zárta szavait Alekosz.
De vajon mi történt pontosan? Ki hívta a mentőket, és miért? Szerettük volna megkérdezni Éva régi-új szállásadójától, Tibortól, de a férfi nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

(Bors Online)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!