2011. november 18., péntek

Kizárhatják a villából a ValóVilág alfahímét

VV Attila vélhetően merész taktikai húzásra szánta el magát, hogy eltávolítsa a villából Gergőt, akivel ugyan korábban nyílt konfliktusa nem igazán akadt, de az utóbbi időben nem nézi jó szemmel, hogy Kinga szemet vetett rá. Féltékenysége odáig fajult, hogy elővette az alfahímmel szemben azt a témát, amit eddig mindenki kínosan került, jelesül börtönviseltségét.




Lala, a villa összeférhetetlen játékosának legjobb, illetve egyetlen barátja elképzelhetőnek tartja, hogy Attila egyenesen a pofonra gyúr, hiszen azzal végérvényesen leszámolhatna riválisával, mivel kizárnák a játékból. Lássuk be, jó nyomon jár, hiszen a rovott múltú Gergő szóban már el is indított felé egy jókora bal csapottat.

- Mit vigyorogsz ezen, sittes! - szegezte otromba kérdését Gergőnek Attila, miután észrevette, hogy börtönviselt játékostársa mosolyogva fogadta Kingával való, már-már menetrend szerinti összeveszését. Gergő arcán ugyan megfagyott a mosoly, de minden erejét összeszedve higgadt maradt, és kulturáltan, egyetlen hangos szó nélkül lefolytatta a kirobbant vitát. Ezt követően azonban a hüttepartin már kifakadt társainak.

- Attila egy patkány! Bunkó volt! Figyelj! A börtönös sztorimmal lehet viccelődni, egy bizonyos szintig. Azért mert ő egy érzelmi debil, nekem ne szólogasson be! Lehet engem agresszívnak mondani, de amíg én nem b*szok pofán úgy valakit, hogy elesik, addig nekem senki ne mondja, hogy agresszív vagyok. Pofázni lehet, de az első ütésig nekem senki ne dumáljon - adta ki magából dühét az alfahím.

Az Új Ász megkereste a Kozmix együttes frontemberét, Lalát, aki szerint barátja, a nagy manipulátor hírében álló Attila részben taktikai okokból igyekszik hergelni a villa vezérbikáját.

- Jelen pillanatban Attila érzelmei egybeesnek a taktikai érdekeivel. Tény és való, hogy nem esik jól neki, hogy Kinga és Gergő közelebbi viszonyba kerültek egymással, és ezért pikkel az alfahímre. Ugyanakkor a célzott verbális támadások keménységéből arra következtetek, hogy Attila egyáltalán nem bánná, ha Gergőnek elszakadna a cérna, és fizikailag torolná meg rajta a sérelmeket. Ezzel kiejtene egy erős ellenfelet, és persze lerobbantaná a srácot Kingáról is. Attila karakán gyerek, nem riad vissza holmi fizikai fölénytől, és a pofon számára nem ár azért, hogy közelebb kerüljön a főnyereményhez - osztotta meg a napilappal véleményét a zenész. (stop.hu)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!