2011. január 28., péntek

A közveszélyes személyeket kizárják a ValóVilágból - interjú

Rubin Kristóf szerint Szandika sírógörcse, Éva pánikrohama nem igényelt orvosi beavatkozást, pszichológus sem beszélt még a villalakókkal: elég volt, hogy a villanővér és a produkció vezetői megnyugtatták őket. A VV4 kreatív producere az [origo]-nak elmondta, miért nem volt internetes közvetítés a napokban, és azt is elárulja, hogy maximálisan elégedettek a castinggal, mert érzelmeiket nagyon erősen megélő játékosok kerültek be a villába. Gina és Kristóf elvesztését fájlalja, Olivér és Alekosz akcióin pedig jókat derül.

Számos összeesküvés-elmélet szültetett a Való Világ-gal kapcsolatban: Szandika sírógörcsöt kapott, rúgkapált, toporzékolt, ki akart jönni, ugyanakkor sok internezető tudni vélte, hogy lerúgta a kamerákat is a villában. Történt ilyen?

- Nem rongálta meg őket: kamerák nélkül hogyan csináltunk volna műsort? Ha megrongálta volna ezeket, már nem lenne villalakó, megszegte volna a szabályzatot. Mellesleg én örülök, hogy ennyi városi legenda, elmélet kering a Való Világ-gal kapcsolatban, mert azt jelenti, hogy mindenki erről beszél, mindenkit érdekel valamilyen szinten a műsor. Szandikáé pedig nem egy összeomlás, hanem egy lelki kiborulás volt, sírógörcsöt kapott. Elfáradt egy kissé, de amúgy szerencsés alkat, mert impulzív, extrovertált személyiség, folyamatosan adja ki magából a feszültséget.

Kijöhet, ha akar, és nincs pénzbírság?

- Csak annyit kell mondania, hogy "ki akarok menni a riportszobába", ott pedig elmondania döntését. Nincs kötbér. Minden magyar embernek alkotmányos joga a szabadság, csak a magyar állam, a bíróság dönthet úgy, hogy elzár valakit. A villalakók addig vannak benn, amíg ők akarják, önszántukból mentek be, senki nem kényszerítette őket. Az ő érdekük, hogy minél tovább benn legyenek, hogy később kihasználják az ismertség adta előnyöket. Úgy látom, hogy a játékról lemondó Gina és a kizárt Zsuzsi nagyon rossz hatással volt rájuk, mert többször a "megyek haza!"-szöveggel zsarolgatták egymást.

Szandika kiborult, Éva - úgy tűnt - pánikrohamot kapott, de amúgy is sok az indulat, sírás. Pszichológus volt benn náluk?

- Abban az esetben beszélne velük, ha szükség lenne rá. Pszichiáter figyeli őket folyamatosan, ő ajánlásokat tesz, ha valakit problematikusnak talál. Ő nem ítélte meg kirívó eseménynek az előzőeket. Abból, hogyan cselekszik valaki a közösségben, hogy mit mond, mennyire van magánál, mennyire befordult, abból szakember látja, hogy be kell-e avatkozni vagy sem. Most szerencsére semmi gond nincs, Szandika azóta jól van. Általában a kiboruló játékosokkal a villanővér beszél, a riportszobában, de ebben az esetben én is megerősítettem abban, hogy ha akar, elmehet, nincs retorzió. Ha közveszélyes lesz, mást bánt, akkor pedig a szabályok szerint el kell hagynia a villát. Amúgy pedig biztattam, hogy ragadja meg a lehetőséget, amit a műsor adhat neki. Orvosi felügyelet pedig van, Laci, Gina igénybe is vették.

Miért van most sokkal több balhé, nagyobb feszültség, mint a korábbi szériákban?

- Ez most más Való Világ, mások a szereplők. 2011-re meg is változott a világ, ugyanazt a lassan épülő történetet, mint a korábbiak, idén már nem lehetett volna sikerre vinni. Eleve az volt a cél, hogy olyan játékosokat szedjünk össze, akik a hétköznapi emberek karikatúrái, akik ugyanazt teszik, ugyanúgy működnek, mint a hétköznapi emberek, csak sokkal látványosabban, erősebben reagálnak dolgokra, miközben impulzív lények, és érzelmeiket leplezetlenül kimutatják. Sokkal inkább működik a játszma benn most, mint a korábbi szériákban, sokkal több az igazán nagy személyiség.

2011. január 27., csütörtök

Hamarosan dönthet a médiahatóság a ValóVilágról

Hetvenhez közelít az RTL Klub valóságshow-ja miatt beérkezett panaszok száma, de döntés még nem született arra vonatkozóan, hogy sértett-e törvényt a Való Világ. Egy hónapon belül születhet ítélet - írja az [origo],

Az RTL Klub Való Világ című műsora miatt 2011 január harmadik hetéig 65 panasz érkezett a médiahatósághoz - azóta csökkent a feljelentők aktivitása, csak néhány negatív észrevétel volt nézői oldalról, így hetven felé közelít a panaszok száma. Az [origo] kérdésére Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője elmondta, hogy a bejelentések egy részével összefüggésben már elkészült a szakértők - szociológusok, pszichológusok - által jegyzett véleményezési anyag, amelynek alapján a médiatanács megküldi észrevételeit a televíziónak, illetve döntést hozhat. A szóvivő szerint szólnak érvek amellett is, hogy a panaszokat vagy azok egy részét összevontan bírálják el.

A VV4 elleni panaszok nagy része még 2010 novemberében és decemberében érkezett, így azokról a korábbi médiatörvény alapján dönt a médiatanács. Az első döntés egy hónapon belül várható - a valóságshow pedig nagy valószínűséggel májusig is eltart.

(origo)

VV Éva barátja féltékeny Jerzy-re

A bezártság és a fokozódó feszültség kezdi kikészíteni a Való Világ szereplőit - Éva otthon napi két alkalommal is szexelt párjával, ám eddig nem tört meg. Kiderült: párja nem is a lányt ostromló Alekoszra féltékeny...

Hűséges maradt eddig kint hagyott kedveséhez VV Éva, noha a villában durvul a hangulat, a Való Világ szereplői egyre ingerültebbek egymással, és egyre jobban ki vannak éhezve.



Media_httpsorozatnezo_kmjjx



Alekosz régóta nyomul Évára, de nem sok sikerrel. Párja, Ádám szerint ők Éva villába költözése előtt heti 14-szer szexeltek egymással. Ám mivel kapcsolatuk előtt 3 évig nem járt senkivel Éva, nem jött össze csak a szex miatt valakivel, ezt az időszakot a villában simán kibírja.

Ádám és Éva megegyeztek: ha mégis bármi történik odabent, vége a kapcsolatuknak. Alekosz nagyon távol áll a lány ízlésétől. Izmos, helyes modell srácok voltak a törtető hölgyemény kedvesei. A lengyel származású fotómodell, Jerzy azonban Éva zsánere, rá lehet féltékeny - árulta el a fiú. Egy alkalommal Éva a fürdőben kissé felpezsdült hangulatban megölelgette és puszit is adott Jerzy-nek, a fiú azonban Ádám szerint Gigivel van elfoglalva - adta hírül az Új Ász.

VV Éva már másodszor győzött a párbajban, amikor január közepén VV Ildit "ütötte ki" a villából.

2011. január 26., szerda

Begyógyszerezve vitték el Szandikát

Drámai összeomlást szenvedett Szandika a Való-villában a tegnap esti összefoglaló szerint: a plasztikcica mentálisan nem bírta az elmúlt napok sorozatos feszültségét, a szakadást a villalakók közt és összeomlott. Előbb csak szóban közölte, hogy Ginához hasonlóan ő is magától kimegy, amire három napos határidőt adott magának. Később már ordítva zokogott az udvaron, Olivérék vitték be a házba.

"Úgy látom, Szandika nem tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Ez jellemzi egy picit a mai fiatalokat is, mert csak élnek bele a világba. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megnyugszik, nem jön ki három nap múlva" - mesélte az Új Ásznak Sanyi, Szandika barátja.

Az adásban a 12-es karika miatt nem láthattuk a teljes kiborulást, de a napilap megtudta: orvost kellett hívni Szandikához.

http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf

"Valóban orvos érkezett a villába, aki nyugtatókat adott neki, ezek hatására végül tizenöt órán keresztül aludt. Ami pedig a kijöveteli szándékát illeti, természetesen kijöhet, ahogy erre volt már példa korábban" - nyilatkozta Dobsi Adrienn, a műsor sajtószóvivője.

(stop.hu)

Májusig tart a VV4

A jelenlegi nézettség mellett nem sieti el a valóságshow befejezését az RTL, ráadásul az egyik műsorvezető és egy játékos is további négy hónapról beszélt - írja az [origo].

A mostani nézettségi adatok mellett nem sieti el a Való Világ 4 befejezését az RTL. A reality könyörtelen a műsorsávjában, van, hogy kétszer olyan jó számokat szállít a kereskedelmi célcsoportban, mint az Ezek megőrültek, amely a legfőbb riválisa hétköznap este hét és nyolc között. Alekoszék 36 százalékot szerezve vasárnap a 24 százalékot elért Napló-t is verték az ötvenéves kor alatti felnőtteknél.

A jelenlegi tempó szerint is kitart tavasz végéig a műsor (nem hetente, hanem csak kéthetente esik ki egy-egy játékos, és még tizenegy lakó van benn), ráadásul a január 24-i összefoglalóban előbb az egyik műsorvezető, Lilu jegyezte meg, hogy két hónapja megy a show, azaz "most van nagyjából a harmadánál", majd egy játékos, Laci is arról értekezett, hogy még négy hónapig kell kibírni a fődíjért.

(origo)

ValóVilág összefoglaló ÉLŐ közvetítése - 2011.01.25.

19:00-tól itt élőben nézheted az RTL Klub adását, benne a ValóVilág összefoglalójával.

[ustream cid=6797183 w=580 h=456]

ValóVilág 4 éjszakai felvételek

Egy rajongó jóvoltából az eddigi éjszakai közvetítéseket visszanézhetjük bármikor online! Több, mint 200 videót találunk tom1956 feltöltései között, mind a VV4 éjszakai adásai vágatlanul. Aki éjszaka nem tudott fenn lenni, annak remek alkalom ez a visszanézésre. Ha a karbantartási szünet után visszatér az online adás, akkor mi is rakunk majd fel éjszakai adásokat. Addig is ITT láthatóak az eddigi éjszakai felvételek.

2011. január 25., kedd

Zsófi apját az ital vette el, ezért utálja Alekoszt

Ki nem állhatja a Való Világ szőkesége az állandóan alkoholizáló négyest - nem véletlen prvokálta ki, hogy Alekosz őt hívja párbajra. VV Zsófi családjának életét egykor az alkohol tette tönkre...

Egy régi, tragikus esemény örökre rányomta bélyegét a Való Világ villa Zsófijának életére - a lány gyűlöli, ha valaki alkoholt iszik, és ilyeneknek nincsenek híján a villalakók. VV Zsófi direkt kiprovokálta, hogy Alekosz őt hívja párbajra, meg akarja bontani a "négyes fogatot" akiket az alkoholizálás tett erőssé - vélekedett Zsófi édesanyja, aki elárulta, milyen tragédia árnyékolta be életüket kislánya 2 és fél éves korában.



Media_httpsorozatnezo_cvvyn



Zsófi édesapjának kocsijába egy ittas vezető hajtott bele, melynek következtében az apa olyan súlyos agyi- és egyéb károsodást szenvedett, hogy nem tudott többé a család életébe visszatérni.

Zsófi a villalakók szerint elkényeztetett kislány, de ez nem igaz: egyedül nevelte őt és testvérét az édesanyjuk. Nem volt lehetősége kényeztetni őket, sokat voltak egyedül, míg ő a munkahelyén volt. Zsófi nyaranta dolgozott, hogy segítsen anyjának, és ma is van állása az iskola mellett. Értéket mutat a nézőknek, és csak azért szorult háttérbe, mert másfajta életformát képvisel a villában - mondta az Új Ásznak Zsófi anyukája.

Alekosznak igyekezett mindenki tippeket adni, kit vigyen párbajozni. VV Laci és Zsófi is licitált egymásra, ugyanis mindketten távozni szeretnének a villából. Tudni akarták, melyikük esélyesebb - végül hangos szóváltásba keveredtek.

Zsófi egyébként a műsorvezető Stohl András érdeklődésére nem árulta el, mennyire bosszantja őt Alekosz. Azt mondta, ő semmit nem érez az Okostojás iránt.

Semleges a számára, ugyanakkor hevesen kampányolt azért, hogy a fiú őt vigye ki párbajozni. Magabiztosan állt hozzá az esetleges végeredményhez, kint akarta hagyni.

Alekosz a kiválasztásnál eljátszotta, hogy Jerzy-re teszi a zöld kendőt, majd utolsó mondatában elárulta, hogy a valódi kiválasztottja Zsófi - neki kell párbajoznia majd vele.

(ma.hu)

3. heti magyar nézettség

A 3. héten ismét tarolt az RTL Klub a műsoraival, hiszen a hét napból heten megnyerte a nézettségi versenyt a 18-49 éves korosztályban. Ezúttal a Barátok közt és a ValóVilág4 volt a legnépszerűbb választás a nézők körében.

Hetek óta dominál az RTL Klub a műsoraival, hiszen a hét minden napján a legnézettebb csatorna a 18-49 éves korosztályban főműsoridőben. Átlagosan a nézők 32,9 százaléka kapcsolt az RTL Klubra, a lista második helyére a tv2 került (20,1% SHR), majd a Film+ (4,4% SHR), a Cool és a Viasat3 (4-4% SHR), illetve az M1 (3,2% SHR) következik a 3. heti eredményeket tekintve.

A teljes lakosság körében a szombati VV4 Kihívás volt a legnépszerűbb műsor, 36,3 százalék kapcsolt az RTL Klubra, majdnem kétmillióan figyelték, Alekosz kit visz ki párbajra. A 18-49 éves korcsoportban a keddi Barátok közt volt a legnézettebb műsor 39,2 százalékos nézettségi aránnyal.

Hétfőn Dr. Csont (32,1% SHR) nyerte meg az estét az NCIS-szel szemben (22,6% SHR), kedden Castle-t (32,6% SHR) választották a 18-49 éves nézők, szemben a Halálugrás című filmmel (16,6% SHR). Szerdán a VV4 Kiválasztását (42,4% SHR) több mint kétszer annyian nézték, mint a konkurencián Doktor House-t (17,5% SHR). Pénteken a CSI (25% SHR) hozta az estét a tv2 nem régen indított sorozatával, a Hawaii Five-O (21,9% SHR) szemben.

A ValóVilág4 és a Barátok közt stabilan tartja vezető pozícióját, minden este megnyeri idősávját.

Laci saját elmondása szerint is idegbeteg

Olivér kérdésére maga László mondta, hogy idegbeteg, miután a kiválasztást követően dühöngött néhány villalakóval. Történt ugyanis, hogy összekapott Laci és Olivér a "négyek" taktikázásán, majd Laci száját a következő mondat hagyta el:

„Ha kell bent, ha kell, kint kaplak el!” – ordította László Olivérnek.

Ezt szerintem vehetjük fenyegetésnek. Itt megtekinthető a kihívás utáni balhé:

http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf

Tartja vezető pozícióját a ValóVilág 4

A 3. héten ismét tarolt az RTL Klub a műsoraival, hiszen a hét napból heten megnyerte a nézettségi versenyt a 18-49 éves korosztályban. Ezúttal a Barátok közt és a ValóVilág4 volt a legnépszerűbb választás a nézők körében.

Hetek óta dominál az RTL Klub a műsoraival, hiszen a hét minden napján a legnézettebb csatorna a 18-49 éves korosztályban főműsoridőben. Átlagosan a nézők 32,9 százaléka kapcsolt az RTL Klubra. A teljes lakosság körében a szombati VV4 Kihívás volt a legnépszerűbb műsor, 36,3 százalék választotta a valóságshow-t, majdnem kétmillióan figyelték, Alekosz kit visz ki párbajra.

Szerdán a VV4 Kiválasztását (42,4% SHR) több mint kétszer annyian nézték, mint a konkurencián Doktor House-t (17,5% SHR). A ValóVilág 4 tehát stabilan tartja vezető pozícióját, minden este megnyeri idősávját.

Szombaton este a VV4 következő párbajakor kiderül, Zsófi vagy Alekosz folytathatja-e a játékot.

2011. január 24., hétfő

Rossz hír: Szünetel az online közvetítés!

A következő napokban Villakarbantartás miatt az online közvetítés nem lesz elérhető, olvasható a ValóVilág honlapján. Még nem tudni pontosan hány napot vesz igénybe a karbantartás, de a show szakemberei biztosan próbálnak minél előbb végezni vele. Addig se csüggedjetek, nálunk megtaláljátok továbbra is a legérdekesebb videókat, naponta új képekkel jelentkezünk a villából, és érdekes sztorikat teszünk közzé a játékosokkal kapcsolatban.

Alekosz Zsófira tette a kendőt

Az esélyesek között szerepelt Gigi, Laci és Zsófi, de Jerzyre és Bécire is gondolt korábban a Kiválasztott.

Eljött az idő, hogy Alekosz kihívjon valakit. Miután minden lakónak elmondta a véleményét, utolsónak hagyva Jerzyt, akinek majdnem csuklójára tette a zöld kendőt, de utolsó mondatával felfedte igazi szándékát és Zsófira tette az. Jövő szombaton kiderül, ki térhet vissza a Párbajról!



Media_httpsorozatnezo_zyfhl


2011. január 23., vasárnap

Leonidasz botrányt rendezett Zsuzsi aktfotózásán

Leonidasz nem bírta elviselni, hogy szerelme, Zsuzsi kéjsóvár gondolatokat ébreszt más férfiakban. Betört a fotózásra, és hatalmas botrányt rendezett - írja a Bors.

Úgy tűnik, véget ért Zsuzsi és Leonidasz viharos kapcsolata. A két fiatal a Való Világ villájában szerettek egymásba, a fiú még a barátnőjével is szakított a fekete hajú démonért. Nem sokáig voltak benn, de kapcsolatuk a kinti világban folytatódott.



Media_httpsorozatnezo_haecj



"Meglepetésnek szántam a fotózást, de rémálom lett belőle" - mesélte a Borsnak Zsuzsi. A lány azt gondolta, kedvese büszke lesz rá, amikor meglátja a nyuszis magazinban a szexis képeket, de Leonidasz büszkeség helyett teljesen kiakadt.

"Óriási botrányt rendezett, azt mondta, féltékeny, és elege van abból, hogy mindenki az én testemet bámulja. Közölte, hogy vagy felöltözök és elmegyek vele azonnal, vagy soha többé nem akar semmit sem tőlem. Én azonban maradtam. Nagyon fáj, hogy így történt. Tudta, hogy modellkedem, korábban is szerepeltem már férfimagazinokban, nem is értem, miért akadt ki ennyire. Elegem van belőle!" - mondta öntudatosan Zsuzsi.

Leonidasz ingerülten reagált a Bors megkeresésére: "Nem is értem, hogyan gondolta, hogy elfelejti megbeszélni velem, ha levetkőzik. Reggel odavetette, hogy ja, akkor ő elment a Playboy fotózására. Mit gondolt? Szó nélkül hagyom? Nekem nem tetszik, hogy a kedvesem fotója pasik szobájának falán díszeleg és mocskos gondolatokat ébreszt. Ez nem való és nem túl nagy dicsőség."

(Bors, Life.hu nyomán, fotó: Bársony Bence - Sajtóklub)

2011. január 22., szombat

Kulisszatitkok: több százan dolgoznak a ValóVilágon

Minden titok kiderül a ValóVilágról! Hány ember és hogyan készíti, mi volt a lakók legextrémebb kérése, miként készülnek a műsorvezetők a kulisszák mögött.

A valóságshow már másfél hónapja dübörög töretlenül az RTL Klub képernyőjén. A siker titka pedig, a különleges figurákon túl, az a gépezet, ami a háttérben zakatol. A ValóVilág nem más, mint egy bonyolult nagyüzem. Ebből a nézők csak a néhány játékost és a műsorvezetőket láthatják, miközben velük együtt operatőrök, szerkesztők, rendezők, problémamegoldók és asszisztensek tucatjai is beköltöztek, azzal a különbséggel, hogy ők néha hazamennek zuhanyozni.

A Fókusz Plusz ellátogatott a precíziós gépezet gyomrába, és kivételesen olyan szemszögből is megmutatták a Villát, ahogy eddig még sohasem.

http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf

2011. január 21., péntek

VV Ildikó feltűnt a Barátok köztben

Igen furcsa, hogy Ildi néhány hete még arról beszélt a Villában, mennyire szeretne szerepelni a Barátok köztben, most pedig úgy tűnik, beteljesült az álma.

Tegnap este nem kis meglepetésünkre Ildikó feltűnt egy jelenet erejéig a sorozatban, ami azért is furcsa mert általában ezeket a műsorokat hónapokkal előre rögzítik adásba kerülés előtt. Akkor mégis mi ez? Megint megvezettek minket? Ildivel felvették a műsort és utólag eljátszották, hogy milyen jó fej az RTL, hogy beteljesítik az álmát? Ahogy a comment:com írta valahogy így történhetett a dolog: 1) VV Ildi jelentkezik a műsorba, 2) Leforgatnak vele egy Barátok közt-jelenetet, majd jön a beszavazás, 3) Nem kerül be, 4) Basszameg, 5) Nem baj, beküldjük két héttel később, 6) Valahonnan pontosan tudjuk, melyik hétvégén kerül ki a villlából, 7) Elmondatjuk vele, hogy nagy álma a Barátok közt, 8) Kijön, 9) Pont adásba kerül az epizód, amiben szerepel, 10) Pacsi mindenkinek.

http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf

Ne legyünk rosszmájúak, ne gondoljuk azt, hogy megrendezett a játék, előfordulhat, hogy a jelenetet utólag vették fel a kedvéért, de valljuk be erre azért vajmi kevés az esély. Kíváncsi vagyok, mik derülnek majd még ki a végéig. Legyen az bármi, mi beszámolunk róla.

Alekosz 4 jelet kapott, ő megy párbajozni

Gigi és Jerzy is veszélybe került a Kiválasztáson, végül Laci szavazata döntött. Alekosz szombaton kihív valakit párbajozni.



Media_httpsorozatnezo_sxgbm



Éva kezdi a Kiválasztást, aki nők közül a legnagyobb riválisára, Gigire tette a jelet. Gombi szintén riválist választott, bár konfliktusa nincs az illetővel, ő Jerzyt küldené el a Villából. Jerzy korábban gondolt Gombira, mégsem őt választotta, amikor leírta a nevet és borítékba rakta. A Szépfiú Anikót választotta. A Rosszkislány az alapján döntött, hogy ki áll tőle legtávolabb, így Jerzy kapott tőle jelet. Olivér frakkban állt a tábla elé, és elárulta, hogy az utolsó napon dőlt el, kit küldene haza, aki nem más, mint Laci. Alekosz azzal indokolta döntését, hogy rosszul esett neki, amikor Gigi azt mondta, ő áll tőle legtávolabb, ezért pedig „intő jelet” rak rá. Gigi viszonozta a gesztust és őt jelölte meg Kiválasztottként. Zsófi a konfliktusaira hivatkozott, elsőként a csapatból, kemény szavakkal illette jelöltjét, aki a vele kíméletlen Alekosz. Szandika eggyel növelte Gigi jeleinek számát, így már hárman szeretnék a Villán kívül látni. Béci azonban nem hagyta, hogy a huga „vezető szerepben” maradjon, így Alekoszra rakott. Laci pénzt dobott fel, így helyette az érme döntött, a pénzérme pedig Alekoszt akarta.

Villa hierarchia


Media_httpsorozatnezo_tleve

2011. január 20., csütörtök

Balázs és Éva félreértették egymást a párbajon

VV Éva édesapja és sok ezer néző szerint Balázs is hibázott a párbajon. Videó bizonyítja, hogy Éva engedélyt kért a műsorvezetőtől, aki erre egy igenlő kézmozdulattal válaszolt. A szombati párbajjal kapcsolatban jelent meg egy cikk a Borsban.

A ValóVilág internetes oldalán komoly vita alakult ki arról, hogy valóban hibázott-e Éva a szombat esti párbajon, amikor a játékszabályokat megszegve megölelte szeretteit. A nézők szerint ugyanis a műsor felvételét visszanézve egyértelműen látszik, hogy a lány megkérdezte Balázst, hogy odaszaladhat- e hozzátartozóihoz, amire a műsorvezető egy intéssel válaszolt. A kézmozdulat akár jelenthette azt is, hogy beleegyezett a kérésbe. Az édesapja megölelése és a barátjával való csókváltás után Balázs már azt kiabálta Évának, hogy szabályt szegett. A lány édesapja, Baukó György is hasonlóan emlékszik a szituációra.

„A műsor alatt felfokozott hangulatban volt mindenki. A lányom azt sem tudta, hol van. Én nem hibáztatom Balázst és az RTL Klubot sem, mégis azt gondolom, hogy nemcsak Éva vétett ebben a történetben. Olyan ötven-ötven százalékra teszem a felelősséget – mondta el véleményét az édesapa, aki szerint ezért a meggondolatlan cselekedetért cserébe túl szigorú a show készítőinek büntetése, miszerint Évit nem köszönheti fel szülinapján egyetlen családtag sem. Ezt a VV internetes portálján fórumozók is így gondolják, ezért többen online szavazást kérnek, és a büntetés eltörlését követelik.”

(Bors)

Már 65 panasz a médiahatóságnál a Való Világ miatt

Az RTL Klub valóságshow-ja miatt eddig összesen 65 panasz érkezett a médiahatósághoz, de döntés még nem született - írja az [origo].

Az RTL Klub Való Világ című realityje miatt eddig összesen 65 panasz érkezett a médiahatósághoz - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság az [origo] kérdésére. Az NMHH korábbi, január 12-ei sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy napi öt-tíz panasz érkezik a műsor miatt (2009-ben volt olyan negyedév, amikor az összes hazai tévécsatorna és rádióadó műsorai miatt összesen tizennégy negatív észrevétel volt). A beadványok egy részét még nem dolgozták fel: többségük a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseinek megsértését kifogásolta, valamint általánosságban fogalmazott meg észrevételeket a műsorszámmal szemben.

A panaszok nagy száma miatt a médiatanács 2010. december 15-ei ülésén elrendelte a valóságshow általános hatósági ellenőrzését. "Folyamatosan vizsgáljuk a valóságshow-t, főleg a kiskorúak védelmére és a reklámszabályokra vonatkozó és a reklámszabályok megsértésére vonatkozó rendelkezések miatt. A médiatanács még nem hozott döntést a Való Világ ügyében" - tették hozzá.

(origo)

2011. január 17., hétfő

Csőd szélén VV Laci karrierje

Csődbe mehet VV Laci! Anikó néni, a villalakó édesanyja nagyon félti fiát. Nem elég, hogy a rendet és fegyelmet megkövetelő játékos egyre rosszabbul érzi magát bezárva, de ha kijön, még nagyobb problémával kerülhet szembe. Anyukája szerint hamarosan nagy bajok lehetnek Laci vállalkozásával.



Media_httpsorozatnezo_rjfaa



A villalakó 2004 óta ügyvezető igazgatója az Izrael Biztonságszervező Akadémiának. A cég személyvédelemmel, magánnyomozással, adósságkezeléssel és harcművészetek oktatásával is fogalakozik. Mint azt megírtuk, Laci is többször járt már különleges bevetéseken, védett ismert politikusokat, és közelharcban is részt vett már.

Mindenét egy lapra tette, hogy létrehozza az akadémiát, ráadásul a ValóVilág 4-be is azért jelentkezett, hogy népszerűsítse a vállalkozást. Az is kiderült, ha megnyerné a játékot, a főnyeremény egy részét a vállalkozására fordítaná.

(Blikk)

Villabéli becenevek

Stohl András már többször is letolta a játékosokat amiatt, hogy a „hivatalos" neveik helyett a benti gúnyneveket használták. Ez azért megengedhetetlen, mert a nézők így nem értik, kiről is beszélnek a játékosok. Íme egy kis kéziszótár a villaszlenghez!

Laci: más néven Kaja. Azért hívják így a testes villalakót, mert általában ő főz a csapatra. Szandika: alias Hercegnő. Aligha kifinomult, úrias viselkedésével érdemelte ki a nevet. Gombi: vagyis Hablegény. Gyakori érzelmi kitörései miatt ragadt rajta ez a név. Zsófi : Színésznő, illetve Vígszínház. A többiek úgy érzik, a szőke naiva gyakran csak a kamerának játszik. Alekosz: azaz Alkesz. A nőmániás görög az egyik legnagyobb szeszpusztító a villában. Gigi és Béci: a Rácz tesók. Éva emlegeti őket a családnevükön, és általában nem a szeretet hatja át a hangját. Alekosz a minap „leráczurazta" a testvérpár férfi tagját.

(Blikk)

5 roppant kínos pillanat a villából

A Vasárnapi Blikk válogatta össze őket:

1. Mikor lépett be Magyarország a II. világháborúba? – hangzott a kérdés. Ildikó kicsit hezitált, hiszen a műveltségi vetélkedőben egyetlen pontot sem szerzett Éva ellen, majd rávágta: hát a XIX. században! Amikor a többiek felhívták a figyelmét a durva hibára, az aerobikoktató befejezte a játékot, és elvonult duzzogni.

2. Olivér nehezen bírja szex nélkül, egy időben szabályos elvonási tünetek gyötörték. Fájt a feje, idegei pattanásig feszültek, hozzá sem lehetett szólni a villa vagányához. Aztán elvonult pár percre a fürdőszobába, és mosolyogva tért vissza lakótársai közé. Az egyik ilyen testi-lelki egyensúly helyreállítását szolgáló szeánsz közben hangos vihogással benyitott hozzá Szandika. Olivér egészen összement a szégyentől.

3. Egy éjszaka szellentés hangja hasított bele a csendbe, amelyet Éva hangos kuncogása követett. Az eset nem tűnt drámainak, mégis oltári veszekedés keveredett belőle. Két napon keresztül foglalkoztatta a villa lakóit a történet. Olivér Évát vonta felelősségre mind a pukizás, mind pedig a többiek felébresztése miatt.

4. Anikó szeret levelet írni. Nagy kár, hogy nem tud. A szép barna lány a lakótársait is meglepte azzal, hogy hány helyesírási hibát vétett alig néhány sorban. Azt is Olivértől kellett megkérdeznie, hogyan írják azt, hogy „hagyj".

5. Mire menne az ember barátok nélkül? Haverjai bemesélték Gombinak, hogy új feladatot kapott a szerkesztőktől: pelenkában kell táncolnia a lányok előtt. A táncosfiú vágott két grimaszt és elindult a hálószoba felé, hogy felvegye a pelust.

2011. január 12., szerda

1. heti magyar nézettség

Meggyőző fölénnyel nyerte a múlt heti nézettségi versenyt az RTL Klub, hiszen a nézők többsége minden este erre a csatornára kapcsolt. A legnézettebb adás a teljes lakosság és a 18-49 éves korosztályban is a múlt szerdai ValóVilág4 Kiválasztás volt.

A hét napból heten az RTL Klubot nézték a legtöbben: átlagosan a 18-49 éves korcsoport 32,9 százaléka kapcsolt a csatornára főműsoridőben. Mögötte a tv2 (20,8% SHR), a Film+ (4,4% SHR), majd a Cool és a Viasat3 (4-4% SHR), illetve az M1 (3,2% SHR) következett az átlagot tekintve.

Ahogy az 52. héten, ezúttal is az RTL Klub ValóVilág4 Kiválasztása volt a legnézettebb műsor: a kiemelt korcsoport 43,6 százaléka követte figyelemmel. A lista második helyére a VV4 szombat esti Kihívása (40,5%SHR) került. Ekkor derült ki, hogy Ildikó Évát viszi magával párbajozni. A harmadik legnépszerűbb műsor az 1. héten a szerdai Barátok közt újabb két epizódja volt (36% SHR).

Hétfőn Dr. Csont (31,3% SHR) és A rejtély (22,9% SHR) nyerte meg az estét a Fókusz, a ValóVilág4 és a Barátok közt után, kedden Castle (30,1% SHR) és a Döglött akták (24,7% SHR), szerdán a Kiválasztás után a Julia Roberts-cel vetített Erin Brockovich – Zűrös természet (34,6% SHR), csütörtökön a Jackie a jó fiú (28% SHR) és a Házon kívül (22,6% SHR), pénteken a Barátok közt (34% SHR) volt a legnépszerűbb műsor a tv-ajánlatok között. Szombaton Jennifer Lopezzel a Szeretném, ha szeretnél (33% SHR) amerikai- és a Ha én gazdag lennék (24,8% SHR) című francia filmeket, vasárnap pedig Jason Stathammel A király nevében (29% SHR) című filmet választották a nézők többsége.

Olivér összeveretné Vastag Tamást

A ValóVilág vagány fiújának, Olivérnek nemcsak lakótársairól van sajátos véleménye, de még az X-Faktor sztárjáról, Vastag Tamásról is - írja a stop.hu.

A napokban kiszivárgott a luxusbörtönből egy hangfelvétel, amin Olivér éppen szilveszteri vendégüket ócsárolja társainak. A villalakó szerint Vastag Tamás el van szállva magától, és ráférne egy alapos verés, amit kint lévő barátaival szívesen biztosítana a fiatal énekes számára.



Media_httpsorozatnezo_dkfjc



"Ez a 'fogadj örökbe' tekintet, ezek a bárány szemek, közben meg egy olyan ego dörömböl bent a ballagási öltöny mögött" - nyilvánított véleményt a villa macsója.

A Napi Ász megkereste Vastag Tamást, mi a véleménye Olivér ígéretéről, ő azonban nem akart nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

(STOP/Napi Ász)

2011. január 9., vasárnap

Gina svájcban is árulta a testét - képekkel

Lelepleződött VV Gina! A ValóVilág negyedik szériájának önként távozó játékosának képére a Blikk egyik informátora talált rá egy svájci weboldalon. Az ott található telefonszámot felhívták, de egy másik nő vette fel a telefont és azóta a képek is lekerültek az weboldalról, de itt még megtekinthetők. Katt a továbbra!



Media_httpsorozatnezo_cownm



Szeretnél találkozni a villalakókkal?

Beolvasnál nekik? Esteleg azokkal vitatkoznál, akik támadják a kedvenc villalakódat? Ha igen, látogass el az RTL Klub NekedValó című műsorába, mert számít a véleményed! Ha be akarsz szólni a Villa sztárjainak, hívd a 372-4949-es telefonszámot vagy írj egy levelet a nekedvalo@ikoproduction.hu mailcímre és az RTL Klub felveszi veled a kapcsolatot!

2011. január 5., szerda

52. heti magyar nézettség

A két ünnep között sokan a tévénézést választották, a többség ráadásul minden este az RTL Klub mellett döntött. Az 52. hét legnézettebb műsora a december 27-ei ValóVilág 4 Kiválasztás volt, a 18-49 éves korosztály 46,5 százaléka nézte végig, ki lesz a show következő biztos párbajozója.

2010 utolsó hetében minden este az RTL Klub volt a legnézettebb, főműsoridőben a 18-49 éves korosztály átlagosan 29.1 százaléka nézte a csatorna műsorát. Az RTL Klubot a tv2 (21,3% SHR), az M1 (4,7% SHR), a Cool (4,5% SHR), a Film+ (4,3% SHR) és a Viasat3 (4% SHR) követte a heti nézettségi versenyben.

A három legnézettebb műsor a ValóVilág 4 egy-egy kiemelt estéje volt: a hétfői Kiválasztást a 18-49 éves korcsoport 46,5 százaléka izgulta végig. A teljes lakosság körében csaknem 2,2 millióan követték figyelemmel, ahogy villatársai Olivérre teszik a legtöbb jelet. A második legnagyobb nézői számot a szerdai Kihívás (42,6% SHR) érte el, a harmadik legnagyobb nézettséget pedig a vasárnap esti Párbaj (36,6% SHR) hozta. Ekkor derült ki, hogy Kristófnak kell elhagynia a villát.

A két ünnep között sokan választották a ValóVilág4 összefoglalói után a filmeket. Bár nem volt Barátok közt, az RTL Klub ezúttal is jól választott a főműsoridő programjának összeállításakor. Hétfőn a Jég és föld között (29,4% SHR), kedden a Zorro legendája (28% SHR), szerdán A kék lagúna (27,4% SHR), csütörtökön Az igazság mecénása (21,2% SHR) volt átlagban a legnézettebb a kiemelt korcsoportban. Jól szerepelt a Rajtunk a sor! évindító szórakoztató műsor is, a 18-49 éves korcsoport 24,5 százaléka nézte. Vasárnap pedig a Heti hetes (24,9% SHR) nyerni tudott Wesley Snipes és a tv2 ellen (23,4% SHR).

Az év első hetében visszatér a Barátok közt a képernyőre, a ValóVilág 4-ben szerdán este ismét Kiválasztás, szombaton pedig Kihívás napja lesz.

A Villalakókkal töltötték az ünnepeket a nézők

A december 24 és január 2 közötti ünnepi időszakban a lakosság 95%-a kapcsolta be televízió-készülékét és áltagosan 376 percet töltött tévézéssel naponta. A ValóVilág ez idő alatt tizenkét adással jelentkezett. Tíz nap alatt a lakosság 70%-a belenézett valamelyik műsorba, egy átlagos néző 10 adásból négybe.

Magyarország legnépszerűbb valóságshow-ja nézői táborát az ünnepek alatt is megtartotta, sőt sikerült is bővíteni rendszeres követőinek létszámát. Tíz emberből 7 volt kíváncsi a Villalakók életére. Az ünnepeket leginkább tévézéssel töltötte a nézők nagy része, ezen belül is legtöbbször a ValóVilágot választották.

A ValóVilág Szenteste kivételével, a 18-49 éves korosztályban magasan nyerte a nézettségi versenyt. A december 27-i Kiválasztás érte el a legmagasabb közönségarányt 46,5%-kal. A teljes lakosság körében az ünnepi időszak alatt mindössze két nap tudott a konkurens csatorna a ValóVilág fölé kerekedni. A napi reality leghűségesebb nézői a 13-35 évesek közül kerülnek ki. Jellemzően pedig a nők körében népszerűbb a műsor.