2011. november 26., szombat

Péter lesz Veronika új szerelme?

A Villaiskolának köszönhetően egyre okosabbak, a bezártság miatt pedig egyre szerelmesebbek a Villalakók, legalábbis Veronika és Péter.


A Villalakók egyébként egyelőre még csapatként működnek együtt, pontosabban osztályként. Persze megvannak az osztálytársakra jellemző viták, viccek, sőt szerelmek is. Péter és Veronika például elválaszthatatlanok, nemcsak a padban, de még az ágyban is. Gergőről pedig az illemórán kiderült, nem ért a nők nyelvén, egy kellemetlen megjegyzésével ugyanis sikerült Annamarit vérig sértenie. Az énekóra ezzel szemben elég viccesre sikerült, dalra fakadt például Veronika és Csaba is.

Egy biztos, az eddigi tanórákat elnézve Attila és Péter tűnt a legrenitensebb tanulónak, ők rosszalkodtak, feleseltek a legtöbbet, még lógni is megpróbáltak. Kiderült azonban, hogy Fecóban is vannak még rejtett tartalékok. Ki tudja honnan vette az ötletet, de úgy döntött, hogy amíg a többiek csendes pihetőt tartanak, addig ő elkövet annyi diákcsínyt, amennyit csak tud. Elővette a tejszínhabot, a mézet, a konzerv halat és elindult a társai tanfelszerelése felé. Ezt utólag néhányan viccesnek találták, néhány egyáltalán nem, és rögtön megindult a találgatás, vajon ki tehette tönkre a cuccokat. Természetesen Péter egyből azt gondolta, hogy Vera csinálta mindezt. Ebből aztán ismét lett egy óriási balhé a két Villalakó között….

Azonban Vera és Péter balhéját leszámítva beköltözött a Villába a kacagás és a vidámság. A jókedv a folytatásban sem lankadt, hiszen osztálykirándulásra mentek a nebulók. Persze csak ki, a kertbe. Seherezádé magával vitt egy megafont is, amit sugdolózás miatt büntetésből kötöztek a kezéhez. Volt tábortűz, és Csaba végre ismét főszerephez juthatott a gitárjával együtt. Veronika és Péter továbbra is romantikáztak, és szinte mindenki jól érezte magát, kivéve néhány embert: Vera, Kinga és Fecó ugyanis egyáltalán nem élvezte az estét. (valovilag.hu)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!