2010. november 21., vasárnap

BRÉKING: mégis Stohl András vezeti a ValóVilág 4-et

Hatalmas - hirtelen nem is tudom, minek mondjam - médiahacket követett el az RTL Klub és Sebestyén Balázs, amikor elhintették több lapnak, sőt még a hivatalos sajtóeseményen és a közleményekben is azt kommunikálták, hogy Balázs fogja vezetni a VV4-et. Kicsit soknak tűnt, mert ott van Balázsnak a Morning Show az egyik kereskedelmi rádión és ezenkívül még az X-Faktor sem kis falat, így érthető, hogy Stohl ismét képernyőn lehet. Talán már akkor kicsit feltűnt a dolog, amikor vége lett az X-Faktornak, eljátszották, hogy Balázs siet át a másik stúdióba, de a háttérben látszott, hogy csak ballag, pedig 1-2 percen belül élőben kezdődik a műsor.


Így is mindenki a ValóVilágról beszél most, Stohl visszatérésével pedig kétszeresen is odacsapnak majd.


[Frissítés]: Hivatalos információ jött: Sebestyén Balázs és Stohl András felváltva fognak műsort vezetni, a hétfői beszavazást már Balázs viszi. Stohl a színházi szerepei miatt nem mindig tudja vállalni a hétköznapokat, Balázsnak pedig a szombat lenne húzós az X-Faktor miatt. Ezenkívül Stohlnak még lesznek tárgyalásai, ha ő emiatt kiesne, akkor ott lesz Balázs.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!