2010. november 24., szerda

Stohl december 14-én áll először bíróság elé

A vádirat ismertetésével és a vádlott meghallgatásával kezdődik december közepén Stohl András színész és műsorvezető büntetőpere. A vád súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette.

A Stohl-ügy első tárgyalását december 14-én tartják Budapesten, a Budakörnyéki Bíróságon - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel. Kende Katalin elmondta, hogy a Léhmann Zoltán bíró vezetésével zajló tárgyalássorozat első napján először a vádiratot ismertetik, majd meghallgatják a vádlottat, Stohl Andrást.

A Budakörnyéki Ügyészség vádiratát - amelyben súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják a színész-műsorvezetőt - október 25-én vette át a Budakörnyéki Bíróság.

A nyomozást végző Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője, Kovács László szeptember 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség befejezte a munkát, s az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségre továbbították. A rendőrkapitány szavai szerint a kábítószerrel való visszaélés vonatkozásában - tekintettel az elterelés vállalására - a nyomozóhatóság felfüggesztette az eljárást.

Stohl András május 8-án hajnalban autójával Budapestről Fót felé haladva áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak, majd a mentők kiérkezése után elhagyta a helyszínt. A balesetben egy ember súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Mint később kiderült, Stohl közepesen ittas állapotban vezette autóját, a vér- és vizeletmintából a szakértők tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak.

A nyomozás során a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, hogy a színész kitől szerezte a kábítószert - mondta a dunakeszi rendőrkapitány. Szakértői vélemények szerint a karambol bekövetkeztekor Stohl kocsija megfelelő műszaki állapotban volt.

A színész fegyvertartási engedélyét bevonták, az engedélyben szereplő vadászfegyvereket és lőszereket a büntetőeljárás jogerős befejezéséig lefoglalták.

(MTI)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!