2010. december 16., csütörtök

Megváltoztatták a ValóVilág egyik szabályát

Alig költözött be az utolsó két lakó a műsorba, már kezdődik is a kieséses szakasz. A legutóbbi VV-szériához képest az a változás, hogy a kiválasztott játékos nem két, hanem csak egy lakót hívhat párbajra, így a VV4-ben a közönség nem választhat kettőből ellenfelet.

A valóságshow-kban folyamatos feszültség alatt szokás tartani a szereplőket, nem lassulhatnak le az események egy hétre sem: december 13-án, hétfőn este épphogy beköltözött a VV4 villájába az utolsó két lakó, december 15-én már kiválasztás lesz, a szereplők ekkor jelölik meg azt, akivel nem akarnak tovább egy fedél alatt lenni.



Media_httpsorozatnezo_gixwx



Ilyenkor nem csak érzelmi alapon döntenek, többen taktikáznak, mert a kiválasztott dönt, kit visz ellenfélnek a párbajra - és lehet, hogy épp olyat hív magával a stúdióba, aki rá rakta a jelet.

A hétvégét még minden villalakó bent töltheti, mert a kihívás csak hétfőn lesz. A VV3-ban két nevet kellett mondania a kiválasztott lakónak, és közülük a szavazó tévézők dönthették el, kit akartak látni a párbajon. Most nem lesz ilyen bevételnövelő szakasz: a szerda esti kiválasztott megy párbajra azzal, akit jövő hétfőn megnevez.

A csatorna egyelőre nem kívánta elárulni, mely napon lesz a párbaj, de a tévéműsor szerint december 22-én, szerdán, a hetes összefoglaló után, este tíztől lesz egy hosszabb, élő VV4-adás, így valószínű, hogy a karácsonyt az első kieső már otthon tölti.

(forrás: origo, fotó: Bársony Bence)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!