2011. március 15., kedd

Elkezdődött a ValóVilág jótékonysági akciója

Korábban már írtunk róla, hogy egy héttel tovább tart a ValóVilág, de még konkrétan nem tudtuk, mikorra teszi a csatorna a jótékonysági hetét. Akkor Kolosi Péter egy sajtótájékoztató keretein belül mondta el, hogy hátrányos helyzetű gyerekeken szeretnének segíteni, ezért fog csúszni a műsor egy hetet. Alább olvasható a csatorna ma kiadott közleménye.


Ma Magyarországon a hátrányos helyzetű gyermekek száma eléri a félmilliót, hazánk 47 leghátrányosabb kistérségében pedig összesen közel kétszázezer gyermek él. Ami még megdöbbentőbb, hogy a hátrányos helyzetű családokban átlagosan az egy főre jutó jövedelem mindössze 27 000 forint alatt van. Mivel az RTL Klub a fennállása óta fontosnak tartja az elmaradott kistérségekben élők segítését, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az ideje ráirányítani a figyelmet a hazánkban élő alultáplált gyermekek problémájára, ezért országos kampányt indítunk.


A ValóVilág 4 című műsorunk keretein belül 2011. március 14-19. között, a valóságshow szereplőinek bevonásával az alultáplált gyermekeknek gyűjtünk, a kezdeményezés március 19-én, szombaton egy nagyszabású gálaműsorral zárul. A nézők SMS küldésével adakozhatnak a nemes cél érdekében. Az SMS szám: 06-91-334-334, díja: 252Ft+Áfa (63 forint) bruttó: 315 forint.* A beérkező teljes nettó összeget átutaljuk a „Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak”. Bízunk benne, hogy az RTL Klub és a ValóVilág 4 nézői most is példát mutatnak összefogásból és sok rászoruló gyermek sorsát könnyítik így meg. A gyűjtés aktuális állását a ValóVilág 4 adásaiban és a www.valovilag.hu oldalon folyamatosan ismertetjük.


2002-ben egyébként a ValóVilág első sorozatában mindössze egy nap alatt sikerült 20 millió forintot összegyűjtenünk a Miskolci Kórház gyermekosztályának, az adományt egy csontvelő-átültetéshez szükséges készülék vásárlására fordították. A ValóVilág 2-ben 2003-ban a Debreceni Egyetem Gyermekklinika sebészeti osztályát egy úgynevezett laparoszkópos berendezéssel gazdagítottuk az összegyűjtött több, mint 30 millió forintnak köszönhetően. A ValóVilág harmadik szériája sem maradt ki a jótékonykodásból, a 2004-ben megrendezett jótékonysági akció minden korábbi várakozást felülmúlt. A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány javára 75 millió forintot adakoztak a nézők. A gyermekkórház fül-orr-gégészeti osztályának egy új műtője készült el az adományból, új műszerekkel, megfigyelőkkel és játszószobával.


Kérjük Önöket, hogy a nemes cél érdekében támogassák kampányunkat, segítsünk együtt a hátrányos helyzetű gyermekeken! Ezért kérjük, hogy küldjön SMS-t a 06-91-334-334-es számra.


RTL Klub


*Az országos kampány lebonyolítója: Magyar RTL Klub Zrt., valamint a Telekom New Média Zrt. a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány javára. Időszak: március 14-től március 19-ig; az RTL Klub ValóVilág 4 Gála műsor végéig. Emeltdíjas SMS szám: 06-91-334-334. Kulcsszó: VV de a jótékonysági akció miatt a Telekom New Média Zrt. rendszere bármilyen szöveggel vagy üresen érkező SMS-t elfogad. Díj: 252Ft+Áfa (63 forint), bruttó: 315 forint. A nézők SMS küldésével adakozhatnak a nemes célra. A Telekom New Média Zrt. minden beérkező SMS-re kötelező válasz SMS-t küld a következő szöveggel: „Köszönjük, hogy SMS-ével segít nekünk! Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány”. A Telekom New Média Zrt. ügyfélszolgálata: +36-1-371-4820.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!