2011. november 28., hétfő

Annamarira nem voltak kíváncsiak a szülei

Sok év után megadatott a lehetősége, hogy a ValóVilág fura lánya végre találkozhasson és tisztázhassa a régi sérelmeket szüleivel, Annamari családja azonban nem élt ezzel - írja a Blikk.


A táncverseny megnyeréséért kapott „szabadnapot” Annamari, a nagy találkozásra vasárnap került sor, a várva várt szülői beszélgetés azonban elmaradt.

– Két éve nem beszéltem a szüleimmel, csak a testvéremmel tartom a kapcsolatot, de ha anya és apa nyitottak felém, természetesen én is pozitívan fogok reagálni – jelentette ki korábban Annamari a villalakóknak, de ettől függetlenül leginkább annak örült, hogy újra láthatja nővérét és öt gyermekét.

– Természetesen volt sírás-rívás, a gyerekek azonnal Annamari nyakába ugrottak, és persze én is, hiszen szinte csak mi vagyunk egymásnak. Sajnos a beszélgetés elég döcögősen indult, hiszen minden egyes szavamat alaposan meg kellett gondolnom, még véletlenül sem ejthettem ki a számon olyan mondatot, ami utal arra, hogy mi van itt a külvilágban – mondta a Blikknek Ágnes, Annamari nővére.

A szülőkkel kapcsolatos témát azonban nem tudták elkerülni, hiszen Annamari is feltette a kérdést: Ők miért nincsenek jelen a közös családi ebéden?

– Eredetileg úgy volt, hogy ők is jönnek, sőt a hangjukon úgy éreztem, nagyon szeretnének találkozni Annamarival, de egy buta sértődés miatt az egész találkozás meghiúsult – vallotta be a Blikknek Annamari nővére. – Először még úgy terveztük, hogy eleve náluk lesz a találkozó, aztán valami miatt átkerült hozzánk, és a szüleink visszamondták a meghívást. Hogy ennek pontosan mi az oka, abba nem szeretnék belemenni, de tény, hogy sajnos az egésznek Annamari issza meg a levét, ő az áldozata. (Blikk)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!