2011. november 27., vasárnap

Vera lett a negyedik kiválasztott

Minden eddiginél izgalmasabb Kiválasztás volt a vasárnapi. Négyen is "versengtek" a zöld kendőért, de végül Eszter jele döntött. Vera lett a kiválasztott! Lilu beköszönt a Villába, és elkezdődött a negyedik Kiválasztás. A szokásos procedúrán át is estek a lakók, leírták annak a nevét, akivel nem kívánnak tovább együtt élni.



Ahogy az aztán lenni szokott Liluval megvitatták az elmúlt két hét eseményeit. A táncversenyről láthattak először kisfilmet. Seherezádé és Gergő elmondták, hogy a táncverseny újból összekovácsolta őket, elmélyítette barátságukat. Vera és Péter kapcsolata azonban dimbes-dombos volt, hol a mennyben hol a pokolban érezték magukat egymás mellett. Péter szerint azonban csak kommunikációs kultúrájuk tér el egymáséitól.

A következő kisfilm Kinga és Attila közötti viszonyt feszegette. A táncversenyt feladták a köztük dúló problémák miatt. Kinga azt mondta, hogy rettentő sértő, ahogy Attila viselkedett vele. Nem tudta, hogy kezelje azt, hogy Attila elmondta mit érez iránta.

Veronika vitáiról és kapcsolatairól volt szó a következő kisfilmekben. Veronika elmondása szerint Péternek volt nagy befolyása abban, hogy nem találkozott újra Crisfofellel. A lány azt is bevallotta, hogy a múltkori randit újra átgondolná, ha tehetné, és nem biztos, hogy Pétert vinné ismét. Az ex ara állítása szerint be is pánikolt mert Péter úgy nézett rá, mint egy nőre, ami kellőképpen megijesztette a lányt.

Az iskolahétről szólt a következő kisfilm. Gergő szerint Attila és Péter hozta a formáját, ők valószínű ilyen kisdiákok lehettek – mondta az Alfahím. Attila úgy gondolta, hogy ő volt a legokosabb, legszebb és legszorgalmasabb kisdiák. Vera jól érezte magát, szerinte ő mindig is ilyen volt nebulóként. Kinga pedig úgy gondolta, hogy Vera remek padtárs volt, mindig jókat nevettek.

Kiválasztási ceremónia részletei:

Vera: Veronikára tette Jelét, mert ellenszenve nem csökkent.

Veronika: Két emberen vacillált, Kingán és Verán. De Vera többször bántotta, így rá tette a jelet.

Kinga: Teljes ellentétére teszi jelét, mert szerinte neki csak a haj és a smink a fontos. Seherezádéra tette a jelét.

Seherezádé: Kinevette Kiválasztottja egy számára fontos dolog miatt a lányt. Kingára tette a jelét, mert egyre nagyobb a szakadék kettejük között.

Csaba: Tőle legtávolabb Eszter áll, akire most nem teheti. Ezért Attilára tette.

Attila: Olyan emberre tette jelét, aki mindig visszamondja, azt, ami titkot rábíznak. Annamarira tette.

Annamari: Nem becsüli azt az embert, akire a Jelét tette. Attilára teszi a jelét.

Fecó: Legnagyobb taktikusnak tartja azt az embert, akire teszi, ő nem más, mint Veronika.

Gergő: Zavarja a jelenléte, a rezgése. „Nem kerek tőle a Villa”. Ő Vera.

Péter: Üdvözölte Shadit a képernyő előtt. Olyan emberre rakta a jelét, akivel mindenki jóban van, ő is, de mégis Annamarira tette a jelét.

Eszter: Egy több arcú emberre teszi a jelét, akivel régebben jóban volt. Verára tette.

Vera lett tehát a negyedik Kiválasztott. A lányt nem rázta meg a dolog, számított rá.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!