2011. november 20., vasárnap

Tragédia VV Fecó családjában

VV Fecó családjának sorozatos katasztrófákat kell átélnie az utóbbi időben: a villalakó által is szeretett nagynéni tragikus hirtelenséggel meghalt, ezt követően pedig Fecó édesanyja is súlyos állapotban került kórházba. A család retteg attól, hogy Fecó feladja a játékot, ha tudomást szerez a történtekről.

- A nagynénénk nagyon súlyos beteg volt: agyvérzést kapott, de a szívével is komoly problémák voltak. Ő olyan volt nekünk, mintha a mamánk lenne, mivel nagyon kicsik voltunk még, amikor meghalt a nagyink, így ő helyettesítette számunkra. Fecónak nagyon szoros volt vele a kapcsolata, akkor találkozott vele utoljára, amikor beköltözött a villába. Hatalmas sokk lesz a testvéremnek, amikor megtudja, hogy Rózsa nénénk már nincs többé, és a temetésen sem vehetett részt a játék miatt - mesélte az Új Ásznak elérzékenyülve Endre, Fecó testvére.

- Nem szeretnénk, ha a csatorna tájékoztatná a testvéremet arról, hogy milyen szörnyűség történt. Reménykedünk benne, hogy meg fogja érteni, hogy a saját érdekében nem mondtuk el neki a borzalmat. Jobb neki, ha úgy játszik, hogy nem tud erről, mert szerintünk komolyan befolyásolná, akár ki is jönne a villából. Édesanyánk hirtelen jött rosszulléte csak súlyosbítja a helyzetet. A nagynénénk temetésén lett rosszul, szirénázó mentő szállította kórházba. Annyira megviselte anyukát a testvére halála, hogy leesett a cukra és kómába került - tette hozzá zaklatottan Endre, aki tisztában van vele, hogy Fecó nemes cél érdekében jelentkezett a műsorba.

A dumagép szeretné visszakapni szerelmét, gyermekei anyját, Angélát, akit megcsalt, és mindent megtesz azért, hogy újra együtt lehessenek. Fecó úgy véli: ha megnyeri a ValóVilágot, könnyen teljesülhet az álma. (Stop/Új Ász)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!