2010. november 23., kedd

Gáspár Győző kis időre otthagyta a villát

Győzike már az első este elsírta magát a villában. A showman ugyanis nem tudja feldolgozni, hogy szülei és Evelyn nem támogatják a villalétet. Ám Győzi mégsem ezért szökött meg.

Még huszonnégy óra sem telt el celebjeink önkéntes száműzetéséből a ValóVilla falai között, Gáspár Győző tegnap délután máris olajra lépett. A roma sztár egy szlovákiai hakni miatt hagyta magára feleségét a luxusbörtönben.



Media_httpsorozatnezo_ujhup



„Már januárban lekötöttem ezt a fellépést, egyszerűen nem mondhattam le, és mielőtt elvállaltam a ValóVilágot, szóltam, hogy csak akkor megyek be, ha elengednek a koncertre. Csak a szlovákiai Fülekig kell elugranom, ahol egy huszonkét tagú zenekar vár rám. A településen polgármester-választás lesz, a fellépésemmel pedig az egyik jelölt kampányát támogatom” – magyarázta a titokszobában Győzi, aki a koncert után rögtön vissza is tért a villába. A showman nagyon jól érzi magát celebtársai körében. Igazi kikapcsolódásként éli meg a nyilvános vendégséget.

„Az első éjszaka nagyon felemelő volt számomra, megtisztelő, hogy mi lakhatjuk be ezt a luxusépületet. A szokatlan körülmények miatt nem nagyon jött álom a szememre, mégis nagyon jól éreztem magam. Bár be kell vallanom, amikor Laci betyárral beszélgettem, eltörött a mécses. A szüleim és Evelyn egyáltalán nem támogattak minket, egész úton idefelé hívogattak, és le akartak beszélni minket arról, hogy beköltözzünk a villába. Rosszulesett és fájt, hogy a saját családunk még csak el sem búcsúzott tőlünk” – adott hangot fájdalmának Gáspár Győző.

(Bors Online)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!