2010. november 25., csütörtök

Informátort, hiteles forrást keresünk!

Az oldal nemrég indult, az elején még az is kérdéses volt, hogy a műsor kezdésére elkészül-e, de végül összehoztuk. Méghozzá olyannyira sikerült, hogy már rögtön a második napon több száz olvasót szereztünk, azóta pedig több ezret. Ezért rendkívül hálásak vagyunk Nektek, ugyanis ti, olvasók vagytok azok, akik miatt megéri egy oldalt szerkeszteni, foglalkozni vele. Azt gondolom, hogy az érdeklődés a vártnál nagyobb, nemcsak a műsor iránt, de miután az RTL nem sokat kommunikál kényes kérdések terén, így a hiteles hírforrások iránt is nagy érdeklődés mutatkozik.

Vannak exkluzív információid a showról?

Igyekszünk minél szélesebb körben, minél több témáról informálni Benneteket, ugyanakkor arra kérünk mindenkit, hogy ha bármilyen exkluzív információ van birtokában, amit megosztana az olvasókkal, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot az aletatet@gmail.com címen. A neveteket és email címeteket természetesen teljes titokban tartjuk és rajtam kívül senki más nem látja azt, mi csupán egy névtelen informátorra fogunk hivatkozni vagy még arra se, kivéve ha külön kérik a név megjelentetését.

Azért bátorkodtam ezt a felhívást kitenni, mert ahogy bővül az olvasóbázisunk, úgy növekszik annak az esélye is, hogy valaki tud nekünk érdekes információval szolgálni. Mi lehet érdekes? Csak egy példa. Van olyan néző, aki már múlt hét közepén tudta, hogy Stohl fog megjelenni szombaton, csak azt hitte, hogy ezzel az újságírók is tisztában vannak, holott ők nem tudtak róla. Érdekes mód a bulvár sem volt vele tisztában, tökéletesen megették a médiaátverést. Például ilyen információ birtokában lehet billentyűzetet ragadni. Másik példa. Ha egy villalakó osztálytársad volt, ismerősöd rokona, stb és tudsz róla érdekességeket, megtaláltad az iWiW adatlapját, esetleg fellelted piszkos múltját és így tovább, akkor is jöhet a levél. Mivel most először nincs élő 24 órás adás az interneten, az RTL Klub úgy tud belenyúlni a játékba, ahogy akar. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a lakók nem hagyják el a villát, nem vágnak ki az összefoglaló adásokból titokban tartott jeleneteket és még sorolhatnám.

Vendégírásokról

Lehet küldeni nekünk saját cikkeket is, ha még nem írtunk az adott témával kapcsolatban. A napi összefoglalókat is megírhatjátok a tévéadások után, szívesen kitesszük őket a nevetek alatt, ha megüti a mércét. Nyilván helyesírási hibáktól mentes, jól megfogalmazott írásokat várunk, de ezt szerintem mondanom sem kell.

A címünk még egyszer: aletatet@gmail.com. Küldhettek képet, videót, sztorit, napi összefoglalót, bármit. Hajrá, bombázzatok minket levelekkel!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!